„A legboldogabb karácsony"

Kategória:
Karácsonyi történetek, Írói

A legboldogabb karácsony

A háború utáni első karácsonyt írtuk...

Még alig-alig szedtük össze magunkat úgy-ahogy, no, de hát karácsony! Itt vannak a gyerekek – nem lehet az, hogy ne legyék karácsonyfa. Szerencsére a felfőgyiek is ekképp gondolkoztak, mert megjelentek hetipiac szokásos napján: egyik hat, másik nyóc kis karácsonyfával. Persze nem pénzé, cserebere piac folyt akkor, kinek mije akadt felesleges – vagy amit nélkülözni tudott.

A fiamnak vót egy kinőtt kabátja, azé sikerűt szereznem egy szép fenyőt. Úgy még nem örültek karácsonyfának, mint annak. Igen ám, de mivel díszítsük? No, gyerekek – mondom én: Ki milyen ügyes? Keresgéljünk. Több se kellett! A pincétű a padlásig, az utolsó ládafiát is feltúrták. Csudák csudája, a háború csak az értékeket pusztította, mert a hátsó nyári konyha sarkába meglelték a régi díszeket.

Összetaposva, sárosan ugyan, de elékerült egy pár papírangyalka, kisimítva eltett aranypapír. Óh, hát ezek kincsek! A sáras angyalkákot vigyázva lemostuk, szárítgattuk. Csak úgy mosolyogtak ránk. Ettű még inkább lázbagyüttek a gyerekek. Az egyik szekrényfiókba selyempapírt találtak... ez az, megvan a szaloncukorhó a papír! Csakhogy nincs benne szaloncukor... Eszembe jutott, hogy lyánykoromba egy-egy fél kockacukrot csavartunk selyempapírba, azt kötöztük a fára. De hát nincs kockacukor se...

Az utolsó fél kilónyi kristálycukor maradékot megfőztük szaloncukornak. Jaj, csak pontosan eltanáljam a főzést – nehogy kőkemény égett cukor legyék... Úgy vigyáztam, mintha az életem függne attú, hogy sikerül-e. Jó Isten! Milyen türelmünk vót! Egész nap úgy dógoztunk, mint a megszállottak... A gyerekek hosszúkás téglalapokra szabdalták a selyempapírt. A két végin benyiszálták apróra, ahogy az igazi szaloncukorná szokás. A cukor ragadt egy cseppet, de mire becsomagolták, egészen valódi formája lett.

Nekem vót még egy meglepetésem: vízzel összegyúrtam egy kevés lisztet, a tésztábú apró karikákot, pereceket formáztam. Rózsaszínűre süttem a búbosba. Ez lett a fára habcsók helyett. Szerintünk szebb, mint az igazi díszek. A gyiók tompa végibe gyufaszálat gyugtunk, úgy köttük fel a fára. Mit ne mongyak, a kerek világ legszebb karácsonyfája lett!”

Részlet Pető Margit Rozmaring ága, virágnak virága című könyvéből) – folkMAGazin 2010/6